Vargáné Edit pár hónap leforgása alatt sikeresen értékesítette édesanyám házát. Március 13-án írtuk alá a szerződést amit eladtunk, és amit szintén Edit által vettünk lakásra. Este bejelentették, hogy hétfőtől megáll az élet! A vevőnk babavárót, falusi csokot és hitelt igényelt a vételár teljes kifizetéséhez. Ami csak lehetett, minden rosszul sült el, abból eredően, hogy a 30 éve leadott változást nem rögzítette a hivatal…aztán voltak elírások, újramódosítások, banki szabadság, közben lejárt munkáltatóik, persze a szerződést vagy ötször kellett módosítani. Több mint fél év telt el, mire végre a vevőink aláírhatták a hitelszerződést és kiutalta a bank a hitel összegét. Ezalatt minden lépésnél újra és újra hívtuk Editet, vagy ő hívott minket, mikor mit és hogy kér a bank, mit kell tenni! Mindig azonnal, gyorsan intézkedett, összetartotta a szálakat! Nagy köszönet dr.Fodor András ügyvéd úrnak, minden esetben azonnal teljesítette a módosításokat, a legrövidebb időn belül már aláírva bent is volt a Földhivatalban! Szuper csapat, nyugodt szívvel ajánlom bárkinek Editet, az ügyvédet, az irodát, biztos, hogy a végsőkig korrektül segítik ügyfeleiket! Üdvözlettel: Csubák Gábor
Mária először nem tett rám extra benyomást,aztán ahogy megismertem szorgalmát,hitét,kitartását ,hűségét ,ráadásul eladta a házam... hát mára megváltozott a véleményem. Szívből tudom ajánlani.
Egyetlen ingatlanirodát és azon belül Henit bíztam meg az ingatlanom értékesítésével. 3 hónap alatt elkelt az ingatlan a vírushelyzetben. Elégedett vagyok. Heni nagyon szimpatikus és empatikus személyiség, korrekt, megbízható.
Köszönjük Máté a rugalmas, kitartó munkát, hogy a Cél elérésre került.
Anikó a legjobb közvetítő az eddigiek közül , akikkel eddig dolgom volt. Rendkívül kedves, segítőkész , rugalmas volt végig az értékesítés folyamán . Nehéz volt az eladás a járvány miatt, de ő töretlenül kitartott, és végig biztatott bennünket. Végig tartotta velünk a kapcsolatot, mindig beszámolt a fejleményekről . Kitartásának köszönhetően sikerült a legjobb vevőt megtalálni számunkra. Segítséget kaptunk tőle az adás-vétel lebonyolításában , az utólagos ügyintézésben . Nagyon szepen köszönjük a remek munkáját!
Az iroda kialakított adás-vételi folyamata gyors és egyszerű, kimondottan ügyfél barát. Biztonságban éreztem magam. Laci higgadt, pártatlan és felkészült minden kapcsolódó kérdésben. Köszönjük az élményt!
Ági kedves, pontos szakmailag jobb ingatlanossal még nem találkoztam. Mindenkinek ajánlom mert korrekt és pénztárcabarát áron próbál segítkezni.
Ágit szívből ajánlom akár vevőként, akár eladóként fordultam hozzá, mindig rugalmas, empatikus és korrekt volt. Szakmailag kiváló bátran ajánlom ingatlana sikeres eladásához és vételéhez mindenkinek!
Kedves Zoli! Egyszerű és nagyszerű volt minden. Gyors, zökkenőmentes ügyintézés, korrekt tájékoztatást kaptunk a folyamatokról. Mindennel meg voltunk elégedve. Csak ajánlani tudunk mindenkinek!!! Köszönjük a segítséget!! :)
Ági nagyon felkészült, rugalmas, türelmes, rendkívül jó ingatlanos. A vevők és eladók érdekeit egyformán képviseli, munkájával maximálisan elégedett vagyok. Szívből ajánlom másoknak is.
Kedves, segítőkész csak ajánlani tudom .
Köszönöm! Ez gyors volt!!! Ilyen profi munkára nem számítottam!
Máté munkájával nagyon elégedett voltam. Lakásomat kérésemnek megfelelő módon és áron értékesítette, és albérletet is sikerült intéznie! Ajánlom mindenkinek! Mari Péter
Szuper értékesítő egy profi csapatban! Szakmailag a Ving egész győri csapatát szívből ajánlom! Gyors, pontos, megbízható és nem utolsó sorban korrekt áron dolgoznak. Ágit egy ismerősöm ajánlotta és én is csak elismerően tudok írni Róla! Mindenben segített nekünk, bármilyen kérdéssel fordulhattunk hozzá! Köszönjük a gyors eladást és empatikus ügyintézést!
Tóth Renáta munkájával maximálisan elégedettek voltunk. A hirdetés megfogalmazása és a képek minősége profi munkára vall. Nagy pontossággal, naprakész tudással mutatta be a házat az érdeklődőknek. Bravúros gyorsasággal szerzett megbízható fizetőképes vevőt. Az utolsó ház megmutatás után kevesebb mint 24 óra alatt aláírásra került a szerződés. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Köszönöm a munkáját.
Felülmúlta az elvárásainkat. Elegendő volt számára egyszer elmondanunk az elképzeléseinket és azonnal sikerült a számunkra legmegfelelőbb ingatlant megtalálnia. Munkatempója gyors, pörgős és alapos. Körüljárta az igényeinket, lehetőségeinket és azok alapján a lehető legjobb tanácsokkal, iránymutatássokkal látott el minket. Későbbiekben, ha ingatlan vásárlásról/ eladásról lenne szó, csakis őt keresném! Szívből ajánlom!
Köszönöm a gyors, precíz, pontos munkát! Csak ajánlani tudom mindenkinek Ágit és az irodát. Segítőkész, jól felkészült az egész csapat!
Maximálissan elégedettek voltunk Ági munkájával. Segítőkész, kedves, megbízható személyt ismertünk meg benne. Ezúton is köszönjük munkádat, és sok sikert kívánunk a jövőben.
Renáta munkájával megvoltunk elégedve, csak potenciális, komoly érdeklődőket hozott, így az eladás folyamata gördülékenyen ment. Kommunikációja nyílt, közvetlen és mindenkinek elfogadható, megfelelő megoldásokat keres. Ajánlom mindenkinek akár eladna, akár vásárolna. Üdv: Zahorán Edit és Biacsi János
Jó szívvel ajánlom mindenkinek Éva szakszerű segítségét akár ingatlan eladásról, akár vételről van szó. Nagyon jól ki tudta szűrni, hogy kik azok, akik csak "turistáskodnak", ez nálunk fontos szempont volt. Nagy könnyebbség volt az is, hogy Éva teljesen levette a vállunkról a lakás megmutatásának a terhét is. Leegyszerűsítve: professzionális módon teljesíttette azt, amivel megbíztuk.